2015. szeptember 4., péntek

1. fejezet


 SZÁNALMAS


A hűvös lépcsőn ülve nézem az egyre csak távolodó autót. Hihetetlen! Így ér véget a kapcsolatunk? Ő mérges rám, amiért én "megcsaltam"? Soha nem tettem volna ilyet, mert undorító dolognak tartom. Bezzeg Liam! Sosem vallotta be, de én tudom, hogy nem egyszer töltötte az éjszakát más lányok társaságában, de mégis én vagyok a rossz, a szemét, ő pedig az, akit sajnálni kell. Beszéltem már erről Holly-val, aki állítja, hogy látta Liamat más lányokkal hazaérni a lakásába. Nem kérdeztem honnan tudja, nem különösebben érdekelt amúgy se. Egyedül az számított, hogy mit látott.
Hirtelen Rachel foglal helyet mellettem. Rögtön tudom, hogy ő az, fahéj és jázmin illatú parfümje már messziről érezhető. Nem szól, nem kérdez, csak a vállamra hajtja a fejét.  A nap lenyugvóban van, az egész utca narancssárgás  fényben pompázik. Néha elsuhan előttünk egy-egy autó, néha pedig a szomszéd kiabálását halljuk a mellettünk lévő ház teraszáról. Percekig ülünk így, mire végre a ránk nehezedett csendet megtöröm.
- Nem is érdekel. Mondja el mindenkinek, hogy mit tettem én az ő elképzelt világában! Pont leszarom - hazudok. A családomnak nagy befolyása van ebben a városban, apának pedig szereztem már épp elég gondot azzal, hogy Liammel mutatkoztam  az ügyfelei előtt. Liam az a fajta ember, aki imád középpontban lenni és bármit meg is tesz ezért. A szüleimnek fontos, hogy egyszem lányuk jól mutatkozzon a rokonok és a barátok előtt, na meg az, hogy kövessem őket a cégnél. A francokat.
- Persze, tudom - bólogat Rachel, de nagyon átlátszó. Annyira egy csupa szív lány, aki bármit megtesz a szeretteiért. Pontosan tudja, hogy Liam most hazamegy és az édesapjának elpanaszolja a hamis dolgokat rólam. - De elmesélnéd, hogy pontosan mi is történt?
Mély sóhaj tör elő belőlem. - Annyi történt, hogy megkérdeztem Liamet, hogy tényleg megcsal-e. Erre ő bedühödött és ordítozva elkezdte kiabálni, hogy mekkora egy mocskos kurva vagyok, és minden nap megcsalom.
Rachel felemeli fejét a vállamról és mosolyogva néz rám. - Tényleg csak megkérdezted, vagy inkább kiabálva közölted vele, hogy tudsz róla?
Elnevetem magam, igazán. Amolyan boldog, könnyed nevetés hangzik fel. Rachel az az ember, aki képes kihozni belőlem, hogy folyamatosan jól érezzem magam, bármi is történjék. Mivel sajnos nincs testvérem, a szüleim pedig folyamatosan a munkába temetkeznek, így szükségem volt az évek során olyan emberekre is, akik ha kell, a szüleim helyett is szüleim. Tudom, elég bután hangzik, de ez az igazság.
- Sejtettem - Rachel nevetve megrázza a fejét, majd feláll mellőlem. Két kezével leporolja fenekét, majd jobb kezét nyújtja azzal a szándékkal, hogy felhúzzon, én pedig  elfogadom gesztusát.
- Na? Most mit csináljunk? - kérdezi az órájára nézve. - Még csak hat óra.
Megvonom vállamat. Őszintén szólva, egyáltalán semmi kedvem sehova se menni, alig várom, hogy Liam apja felhívja az én apámat, aki majd vérvörös fejjel ordibálva oktat ki. De persze ez mind az én gondom, nem akarom Rachel hangulatát is elrontani. Már eleve azért is hálásnak kell lennem, hogy ő nem vágta a fejemhez, hogy "én megmondtam, hogy rossz vége lesz" dolgot.
- Látom, nem nagyon van kedved bármit is csinálni - lök meg a vállával játékosan. Kényszeredett mosolyra húzom a számat, amit Rachel is észrevesz.
- Jaj,  Jas, ne mondd már, hogy most emiatt a faszfej miatt nem tudsz egy kicsit kikapcsolódni! És most kitalált valami kamu szart, csak mert te rájöttél, hogy hónapok óta csal! Most az, hogy a szüleid mit fognak mondani, vagy hogy milyen ügyfeleket veszítenek el, az nem a te dolgod. Amúgy se ők tartanak el, hanem te saját magadat, ez neked miért nem mindegy? - teszi fel a kérdéseket egymás után. Be kell vallanom, igaza van. Nem kértem a szüleim segítségét semmihez sem, megoldom minden problémámat egyedül. És hogy miért nem kell a drágalátos szüleim segítsége?  Mert tudom, hogy ha ők vennének nekem méregdrága dolgokat, akkor rögtön a fejemhez vágnák és zsarolnának vele. Mint ahogy mindig is tették.
- Annyira igazad van! Komolyan, szerintem  senki más nem rágódna ezen annyit, csak én teszem ezt - tűrök a fülem mögé egy hajtincset. - Majd jön, aminek jönnie kell. Hogy szokták ezt mondani? Élj a mának?
- Igen - neveti el magát a legjobb barátnőm, majd belém karol. - Most már elég, Jasmine. Úgy látom, elég sok érvet felsorolhattam, mert nagyon jó hangulatba jöttél. - Egymásba karolva megyünk befelé a közös házunkba, amiért mi dolgoztunk meg ketten. Igaza van Rachel-nek. Teljesen feleslegesen aggódom a dolgokért, mindig mindent megoldok valahogy, ennél sokkal rosszabb dolgokon is keresztülmentem már. Épphogy beérünk a lakásba, csörögni kezd a konyhából a telefonom. Rachel fejrázva, visszatartott nevetéssel néz rám. Időm sincs reagálni rá. Tudom, hogy a vonal túlsó végén apa lesz, mérgesen, üvöltözve fog fogadni.
- Igen? Szia apa - köszönök illedelmesen, és legfőképp nyugodtan. Apát ez nem hatja meg, rögtön a közepébe vág.
- Jasmine, tudod milyen ostoba és undorító dolgokat műveltél? Bob teljesen döbbenten és mérgesen hívott föl, amit teljesen megértek.
- Aj, apa, figyelj ide! Liam egy idióta, teljesen máshogy állítja be ezt az egészet és ez pont fordí...- kezdem még mindig nyugodt hangon, de apát ez nem érdekeli. Eközben Rachel is megjelenik a konyhában, bár alig bírja ki nevetés nélkül. Megértem. Már én is közel vagyok ahhoz, hogy elröhögjem magam. Ez az egész szituáció olyan nevetségesen szánalmas.
- Ez nem vicces! Mindig, amikor történik valami valaki olyannal, aki fontos a cég szempontjából, ahhoz neked folyamatosan közöd van! Elegem volt már ebből! - Hát képzeld, nekem is. Jó lett volna ezt közölni vele, de akkor az még plusz egy ok a kiabáláshoz. - Holnap gyere át, hogy megbeszélhessük a dolgokat!
- Nem érek rá! - vágom rá rögtön. 
- Milyen furcsa, hogy neked mindig dolgod van ilyenkor! Hát képzeld, nekem is lenne más dolgom, mintsem veled foglalkozni! Holnap ebédre gyere át, majd ott bocsánatot kérsz Liamtől! Legyen szép estéd! - Azzal lerakja. Hogy mi van? Holnap nekem bocsánatot kéne kérnem Liamtől? Na arra várhatnak! Az biztos, hogy én holnap nem fogok megjelenni azon az ebéden! Várjanak csak, engem nem érdekel!

Drága Olvasók!
Szeretném megköszönni az oldalmegjelenítéseket, a pipákat, na meg azt az egy kommentet, ami nagyon sokat jelent nekem! Kérlek szépen titeket, hogy ha bármilyen véleményetek van - pozitív/negatív- azt közöljétek velem, ez nagyon fontos lenne számomra!
Szeretném azt a 6 csodálatos új olvasómat is megköszönni! 
Tudom, nagyon sokára hoztam a részt, de be kell vallanom szeptembernél előbb nem akartam hozni, ugyanis a hivatalos nyitás is akkor lett volna. Ó, és még egy fontos dolog! Egyedül fogom írni a blogot, ugyanis Laine úgy döntött, nem tudja időben megírni a részeket, hónapokat pedig nem akarunk várni rá, hiszen még Ammie is át kell, hogy olvassa a részt! 
Xx, Ash


2015. augusztus 8., szombat

Prológus

Azt hiszed, tudod ki vagy. Azt hiszed, ismered a családod múltját; mindent tudsz róluk. Azt hiszed, hogy normális életed van; hogy mikor felnőtté válsz,  szerető férjed és csodálatos gyerekeid  lesznek. De ez hazugság. Sosem ismerted igazán a családodat. Sosem tudtad, hogy nem lehet normális életed. És ez mikor is derül ki? Mikor életed legboldogabb időszakát éled. 
Sosem fájt még nekem valami ennyire. A szeretteid becsapnak, mondván, csak óvni akarnak valamitől. Valamitől, amit még ők sem ismernek igazán.
Szerinted milyen érzés, mikor felhívnak telefonon és egy ismeretlen férfi hang közli, hogy eltűntek a szüleid, nyomokat viszont a rendőrség sem talált? Aztán hirtelen egy sötét szobában találod magad, ahol megkínoznak és a szüleidről faggatnak olyan dolgokról, amikről neked fogalmad sincs.  Nem hisznek neked, nem állnak meg, te pedig már a halálért könyörögsz. Nincs kegyelem. Folytatják, te pedig képtelen vagy bármit is tenni, tűrnöd kell, hiszen nincs menekvés. 
Hiába ment meg valaki, te már nem leszel a régi. Remegnek a végtagjaid, menni se bírsz a fájdalomtól, de most nem adhatod föl! Az életed a tét! Hiába, te úgy érzed megszűnik a világ létezni, a feketeség húz magával a halál torkába, de téged már ez sem érdekel. Valakit azonban igen. Meg akar menteni. Azt akarja, hogy élj! De ugyan miért? A családod eltűnt, fogalmad sincs, hol lehetnek, te pedig a vérveszteségtől alig látsz. Ez után milyen élete lehetne egy ilyen embernek? Normális? Ugyan...Vagy feláll, és képes szembenézni ezzel, vagy feladja, és meghal!


Sziasztok!
Hű, hol is kezdjem? Nos, akkor kezdjük ott, hogy Laine-vel azt beszéltük, hogy szeptember közepén nyitunk, de nem bírtuk ki, így most augusztus eleje lett belőle.  Aztán szeretnénk megköszönni az ABD fantasztikusan tehetséges lányainak, Angel-nek és Ammie-nek ezt a gyönyörű designt! 
A fejezetek nem lesznek határidőhöz kötve, úgy írjuk, ahogy nekünk kényelmes, ráadásul mivel van egy bétánk, Ammie, tőle is fog ez függeni. Reméljük tetszett a prológus, illetve ha nem, azt is írjátok le, hogy miért nem!
Xx, Ashley